Bonn, Federal Art Gallery
Bonn, Federal Art Gallery ©DZT (Kiedrowski, Rainer)

There's no better way to fly.

Lufthansa

Bonn. Az egykori főváros második élete

Aki több mint 20 évvel ezelőtt azt gondolta volna, hogy Bonn fővárosi babérok nélkül Csipkerózsika-álomba merül, annak csalódnia kellett. A Rajna menti város, korábban a „szövetségi falu“, ma nemzetközi rangú gazdasági és kulturális metropolisz, öntudatos, gyorsan élő és egyszerre meglehetősen könnyed benyomást tesz. Bonn a politika színpadán is továbbra is szerepel: a köztársaság „második lakóhelyeként“, az Egyesült Nemzetek és még egy egész sor nemzetközi szervezet 16 létesítményének székhelye.

A bonni köztársaság, szinte mint a „régi szép idők“
Nem a legrosszabb idők voltak azok, amikor Bonn Németországot fővárosként képviselte; a „Bonni köztársaság“ a mai napig a háború után felemelkedést, a diplomáciát és a demokráciát szimbolizálja. A „demokrácia útja“ – ez a neve egy körútnak is, amely a Történelem házánál kezdődik, és az egykori kormányzati negyed fontos történelmi helyei mellett halad el. Olyan autentikus helyek, mint a Schaumburg palota, a kancellári ház vagy az egykori szövetségi tanácsterem mindig látogathatók.

A város mint múzeum – és a város múzeumai. Bonn azonban nem pusztán a volt főváros; a művészetek városaként is hírnevet szerzett magának. Nemzetközi színvonalú rendezésekkel a Bonni Színház az igényes színházi előadások első számú célpontja, és az 1992 óta megrendezett Színészeti-biennálé szintén nemzetközi fesztiválként vetette meg a lábát.

A látogató Németország két legjelentősebb művészeti múzeumában, a Bonni Képzőművészeti Múzeumban és a Német Szövetségi Köztársaság Mű- és Kiállítócsarnokában, ismertebb nevén a Bundeskunsthalle-ban talál jelentős alkotásokat. A Képzőművészeti Múzeum kínálatában Németország legátfogóbb expresszionista gyűjteményei, emellett a német jelenkori művészet és az 1945 utáni nemzetközi grafika szerepel. A műcsarnok ezzel szemben magasabb célt szolgál: Itt kell megfelelő módon bemutatni a tartomány „szellemi és kulturális gazdagságát", és itt kell ápolni a kultúra és politika közötti nemzetközi párbeszédet. Nagy célok – de minden évben látogatók milliói azt bizonyítják, hogy ezeket a célokat tényleg el lehet érni.

Nyár, fesztiválszezon: Művészet a Rajnánál és a Rajnán.
A klasszikustól a hip-hopig: a zenei irányzatok e széles skálája jellemző a hagyományos „Bonni-nyár“ fesztiválra, amelyet minden évben júniustól szeptemberig rendeznek meg, és már több mint 35 éve az egész belvárost egy nagy színpaddá alakítja. A Rajna legszebb szakaszai mentén – így természetesen Bonnban is – rendezik meg minden évben májustól szeptemberig a látványos tűzoltósági „Lángokban a Rajna“ rendezvényt. A part menti sétányokat és a látványosságokat görögtüzek varázslatos vörös színbe borítják, egy ünnepélyesen kivilágított hajóflotta úszik a folyó mentén a varázslatos égi tűzképekkel keretezve – egy romantikus és feledhetetlen élmény az egész család számára. Ezzel szemben talán nem is az egész családnak szánták a Rajnai kultúrát: Punk, hard rock, garázs, indiai, blues és népzene csalogat minden évben mintegy 170.000 látogatót.

A Viennese classic from Bonn: Ludwig van Beethoven

Bonn's back garden: Rheinaue Park

Museum of the History of the Federal Republic of Germany

Bonn, the open-air museum: Kunst am Bau

Politics and aesthetics: the plenary chamber

World-class hospitality: Mount Petersberg

A riot of colour: Rhine in Flames

Bonn Museum of Art