A tündöklés, amely túléli az időket: Weimar

Goethe és Schiller, Herder és Wieland, Nietzsche, Fürnberg, Liszt, Bach, Cornelius. Gropius, Feininger, Klee, Itten... A nagy elmék nevei Weimarban, a német és európai szellemi történelem... és zenetörténet, és építészettörténet, és egyáltalán történelem ékkövében egy egész csapatot alkotnak. A Weimari klasszika és a Bauhaus a kultúra világítótornyai, amely Weimarban harmonikusnak és valósággal túl gazdagnak mutatkozik.

A Weimari klasszika. És más okok az idelátogatáshoz

A „Klasszikus Weimar" elnevezés egy rendkívüli kulturális időszakot – a Weimari Klasszikát takarja, a felvilágosult, udvari és egyben mégis polgári kultúrát 1800 körül. Weimar felvételét az UNESCO világörökségi listájára a klasszikus Weimar virágkorából származó épületek és parkok művészettörténeti jelentőségével, és a város XVIII. század végén és XIX. század elején szellemi centrumként kimagasló szerepével indokolták – és ehhez nincs is mit hozzátenni. Azt leszámítva, hogy 1999-ben Weimar volt Európa egyik kulturális fővárosa. Ráadásul az, hogy Goethe születésének 250. évfordulója szintén ebben az évben volt, valóban gondoskodott arról, hogy egész Európa – és a világ – Weimarban találkozzon.

Természetesen Weimarba képzés és személyes művelődés okán utazik az ember. Az azonban, hogy az egy lakosra jutó kocsmák száma megközelíti a berlini kocsmasűrűséget, hogy Weimar híres ízletes kulináris élvezeteiről, hogy Weimar olyan sörökkel tud szolgálni, mint az 1533 óta főzött Schwanenblond, mind olyan aspektus, amelyek a városba tett látogatást talán még érdekesebbé teszik.

Egy sikertörténet: Goethe Weimarban

A klasszikus Weimar legfontosabb tanúi közé tartozik a barokk stílusban megépített Goethe-ház a Frauenplannál, ahol a költő majdnem 50 évig élt. Ma a ház teljes mértékben az utolsó életéveinek állapotában tekinthető meg. Kerti háza az Ilmnél a parkban a herceg ajándéka volt, hogy Goethet ezzel Weimarhoz kösse – és ez aztán számára mindig is természetközeli menedék maradt. Goethe építésvezetői tehetségét a Római Ház bizonyítja, amelyet Weimar első klasszicista épületeként építettek a kerti ház látótávolságában. Friedrich Schiller neve is elválaszthatatlanul összeforrt Weimarral: Életének utolsó éveit az akkori Esplanade-n álló polgárházban töltötte. Ma a ház korának stílusában, részben eredeti berendezési tárgyakkal van berendezve, és a „Schiller Türingiában“ című állandó kiállítás betekintést nyújt életébe és munkásságába. Liszt Ferenc, a zseniális virtuóz, amennyire csak sűrű vendégjátékainak sora lehetővé tette, szintén Weimarban telepedett le: Az egykori udvari kertészetben a park bejáratánál álló Lisz-ház ma múzeumként szolgál.

A Bauhaus, liberális tradíciók – és Weimar másik oldala

A Bauhaus Múzeum több mint 300 kiállítási tárggyal betekintést enged az Állami Bauhaus munkájába. Az 1919 áprilisában Weimarban alapított Bauhaust a mai napig a XX. századi német kultúra legsikeresebb export-cikkjeként tartják számon. Jól illik a város liberális, előretörő örökségébe is. Abba, hogy Sachsen-Weimar-Eisenach, amelynek a fővárosa Weimar volt, 1816-ban a németországi tartományok közül elsőként kapott alkotmányt, és hogy 1919-ben német földön itt kiáltották ki az első köztársaságot, a Weimari Köztársaságot. Annál felfoghatatlanabb, hogy itt, ahol a kultúrnemzet oly büszkének mutatkozik, ugyan ez a nemzet nem messze innen létrehozta Buchenwaldot, egy 50.000 rendbeli gyilkosság színhelyét. Aki kimondja Weimart, annak Buchenwaldot is ki kell mondania – és le kell rónia tiszteletét az emlékhelynél. Mert csak akkor látta Weimart teljes egészében.