• 0
A szépség, a természet és a kultúra találkozása: Konstanz

A szépség, a természet és a kultúra találkozása: Konstanz

Melyik város fekvése lehetne bájosabb Konstanzénál? Ezt a kérdés nem csak a vendégek, hanem maguk az itt lakók is felteszik maguknak, miközben szüntelenül büszkeség és lelkesedés tölti el őket. És valóban, a Bodeni-tó legnagyobb városa a tó felett az Alpok és a svájci Seerücken látványával rabul ejtő úti cél nyaraláshoz.

Még akkor is, ha bármennyire is nehezünkre esik, teljesen elvonatkoztatnánk a várostól, mindenképpen megéri egy látogatást tenni ide. Hiszen Konstanzhoz tartozik a Mainau-virágsziget, amely már önmagában is évente több mint egymillió látogatót vonz. Minden tavasszal és nyáron millió meg millió virággal, narancsfácskával, pálmával és ősrégi mamutfenyőkkel mediterrán álommá változik. A természetbarátok azonban más szigeteken is megtalálják számításaikat, Reichenaun például, ahol napsütötte szőlők és a Wollmatinger Ried (mocsár), Németország legnagyobb természetvédelmi területe találhatók. Vagy Höri-félszigeten, amely minden évszakban valóságos természeti szépség, és ahol oly nagyszerűen lehet pihenni. De ne feledkezzünk meg Lindauról sem, amely vonattal, vagy a szárazföldről egy hídon keresztül közelíthető meg, és romantikus élményt nyújt híres tó menti sétányával és kikötőbejáratával.

Színház, művészet, zene és múzeumok

Konstanzot kulturális élete is széles körben ismert központtá teszi. A városi színház, a Délnyugat-német Filharmoni vagy a Kultúrközpont műegylettel és Wessenberg-galériával, a rock, pop, jazz, színházi és kabaré előadásokat kínáló K9 Művészeti és kulturális központ: A kulturális lehetőségek éppoly lenyűgözőek, mint a természet Konstanzba beágyazott szépségei. A Régészeti tartományi múzeum vagy a város és a régió művészeti és kulturális történetét bemutató Rosgartenmuseum szintén megér egy látogatást. Akárcsak a Sea Life, amely a Rajna és a Bodeni-tó víz alatti világát mutatja be egy izgalmas utazáson keresztül Rajna eredetétől az Alpokban a Bodeni-tavon át egészen Rotterdamig és az Északi-tengerig.

Johannes Hus és tragikus látogatása

Talán az egyetlen ember, kinek meg kellett bánnia, hogy Konstanzba utazott, az Johannes Hus. A konstanzi zsinat alkalmából azért érkezett a városba, hogy reformáció előtti téziseit képviselje. Szabad eltávozás ígérete ellenére letartóztatták, és eretnekként elégették. Ez a kegyes urakat azonban nem tartotta vissza attól, hogy mindjárt egy új pápát is válasszanak: Az 1417. évi pápaválasztás volt az egyetlen, amelyet valaha is az Alpoktól északra tartottak. Évente több ezren látogatnak el a Hus Múzeumba; a múzeum Jan Hus életét és munkásságát dokumentálja, aki a lelkiismereti szabadság filozófusaként a mai napig nagy tiszteletnek örvend. És szerencsére Jan Hus tényleg csak kivétel volt: Mindenki más konstanzi látogatását legkedvesebb emlékei között őrzi.

Események
Markusfest is a traditional island holiday.
8.45 clock parade of vigilantes on Münsterplatz
9.00 clock festival service in Münster St. Maria and Markus
ca. 10.30 clock procession
ca. 11.30 clock parade of vigilantes with flags levy on Münsterplatz
The bones of hl. Markus came 830 through Ratold of Verona in the famous Benedictine Abbey of Reichenau. They are in Münster St. Maria and Markus in a precious silver-driven and gilded shrine from the early 14th century.
The great past is still reflected today in the three island holidays.

Következő időpontok:

25.04.2020

A rendezvény helyszíne

Münster St. Maria und Markus
Münsterplatz 4
78479 Reichenau
www.reichenau-tourismus.de

Az árakra, időpontokra és nyitvatartási időkre nem vállalunk garanciát.
The popular wine and fishing festival takes place for the 40th time. The fairground is located at the marina Herrenbrücke lakeside and therefore has its special charm.
The stalls offer guests culinary delicacies from the island and the lake, such. As fresh Bodensee fish, salads and other tasty specialties. The extensive wine list also leaves no wish unfulfilled. Especially popular are the wines of the vintners association Reichenau. However, other known Lake Constance and Regional wines are offered in a wide choice.

Many musical groups provide social entertainment during the 3 celebrations.

Következő időpontok:

31.07.2020 - 02.08.2020

A rendezvény helyszíne

Yachthafen Herrenbrücke
Hermannus-Contractus-Straße 28
78479 Reichenau

Az árakra, időpontokra és nyitvatartási időkre nem vállalunk garanciát.

Rendezvények és események

Események keresése
(németül és angolul)
További keresési kritériumok
Minden visszaállítása